Bozsó János
Élet a régiségek bűvöletében
A gyűjtemény megalapítója Bozsó János festőművész 1922. december 27-én született Kecskeméten. Gyermekkorát egész életére kihatóan a szegény-paraszti sors formálta. A kemény évekből a természet és a népművészet szeretetét és tiszteletét hozta magával örök útravalóként. Az 1940-es évek második felében, a külvárosban meghúzódva kezdett autodidakta módon festészettel foglakozni. Az ötvenes évek közepére kialakította festői nyelvezetét, művészetében az érzelmi töltöttséget tartotta az egyik legmeghatározóbb elemnek. Soha nem akart lemondani a festőiségről. Lételeme és jellemzője volt a telített színek, a széles, gyors, szabadon repülő ecsetvonások használata, a fény és árnyék ellentéte. A hazai expresszív festészet kimagasló alkotójává vált.
A meglepetés erejével ható, első önálló kiállítását 1957-ben a Kecskeméti Katona József Múzeumban rendezték. Ebben az időben költözött a régen áhított első műtermébe, az ódon Klapka-ház egy szegletébe. Életében elválaszthatatlanul összeforrt a festészet elmélyült művelése és a műgyűjtés szenvedélye. Kezdetben csak csendéleteihez keresett poros padlásokon, zsibpiacokon régi, szép tárgyakat. Fáradhatatlanul rótta a környékbeli tanyavilág bekötőútjait, hogy így szerzett élményeiből ihletett merítsen. Felfedezte a magyar néprajz elfelejtett emlékeit. Mind több régi tárgyat igyekezett megmenteni a pusztulástól. Kezdetben csak a kvalitásérzéke vezette, majd évek alatt tévedhetetlen műgyűjtői tudást szerzett a magyar néprajz és az európai iparművészet számos területén. Számtalan egyéni és csoportkiállításon vett részt Magyarországon és külföldön. Műgyűjteményét évtizedeken át festészetéből gyarapította. Megteremtette a régió legnagyobb látogatható magángyűjteményét, amelyben a magyar néprajz és az európai iparművészet kiemelkedő tárgyi emlékei kaptak helyet a 15. századtól a 20. század elejéig tartó időszakból. Bozsó János 1975-ben szülővárosának, Kecskemétnek ajándékozta műgyűjteményét. 1979-től a gyűjtemény megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Az állandó kiállítást életében többször bővítették a szédületes gyorsasággal gyarapodó tárgyak miatt. 1993-ban egy alapítványt hozott létre Kecskemét városa és a művész a gyűjtemény fenntartására és gondozására.
Élete alkonyán kitüntetésekkel ismerték el hatalmas és egyedülálló alkotói, gyűjtői és mecénási munkásságát, mégis szerény és szeretnivaló tudott maradni. 1998. december 14-én, 76. születésnapja előtt búcsúzott el az élettől. Gyűjteménye mellett megvalósításra váró terveit is Kecskemét Város – Bozsó Gyűjtemény Alapítványra hagyatékozta. A Bozsó Gyűjteményt az alapítvány a gyűjtő eredeti elrendezésében őrzi és mutatja be közel 600 m2-es területen. A művész alkotásaiból időszaki kiállításokat rendeznek.
Egy múzeum születésének ritka pillanatait is megragadhatják a látogatók a gazdag anyag között sétálva. A gyűjtemény a gyűjtő arca: mit látott szépnek, értékesnek, megőrzésre méltónak.